Romos fizikai állapotom ellenére indulni akartam ezen a hangulatos versenyen. Az volt a terv, hogy két dologgal kompenzálom majd:

1. Lekenyerezem az időmérő fiút.
2. Kihasználom, hogy itt engedélyezett a kutyahasználat és húzatom magam.

Mivel kutyából van itthon bőven, fejben lejátszottam a castingot:

•  Selim, 60 kilós KÁJ, kicsit már öregecske a futáshoz, se idegen kutyák, se férfiak közé nem lehet bevinni, mert félő, hogy valakit megkóstol, kizárva.
•  Tücsök, a komondor, boglyas fejében csekély értelem, bozontos mellkasában szeretetteljes szív, egy drága lélek, de lomha és 5 km után már vihetném ölben. Kizárva.
• Füli, a border keverék, egy szuperatléta, emberekre veszélytelen, csak bántalmazott múltja miatt szorongó, és ha pórázra veszem, kedvét veszti ezért latymatagon fut. Nem is tudom.
• Zsandár aka Elemi Csapás, a jagd terrier, fizikális limit nem ismert, jól húz pórázon, de ha valami baleset folytán szabadlábra kerül (széttépi a bivalyerős lóvezetőszárat, lerágja magáról a hámot, stb., ja ezek megtörtént esetek) akkor lehet, hogy sose látom többet. És végre nyugodt életem lesz. Nem is tudom.

Reggel arra keltem, hogy Fülit viszem, mert olyan jó puha szőre van. :D Megsütöttem a korrupciós sütit, aztán irány Martinka! Kint a rajt előtt kiderült, hogy:

• Kézi időmérés lesz, Andris is fut, de azért örül a sütinek.
• Fülinke nagyon betojt a tömegben, amely vagy 20 kutyát is magába foglalt, behúzott farokkal próbált kihúzni hol ebbe, hol abba az irányba.

Mondvacsinált bemelegítés után bepozícionáltam párosunkat a rajtzóna végére, mivel a pórázzal történő gáncsvetés mégse fért volna bele a fair play-be. Az első km-en eléggé lekötött, hogy balesetmentesen tornázzam fel magam a lassabb futók között, közben a rémült Fülit időnként vontatni kellett, és igazán csak akkor tudtam szabadon futni, amikor 3 km-nél a kiskörös mezőny elvált tőlünk. Innentől élveztem a terepet, mely részben erdős volt, részben a dombos birkalegelőn haladt. Visszafelé a vizesárkoknál Fülcsi majdnem belerántott az ingoványba, így amikor a frissítőpontnál megláttam, hogy tettek ki a kutyáknak is egy lavór vizet, megálltunk egy fél perc lefetyelésre. A mezőnyben elfoglalt helyemről nem sok infóm volt, tekintve, hogy a rajt utáni percekben mással voltam elfoglalva, mint a versenytársak csekkolásával, de gondoltam, már ezen a kis frissítésen nem múlik semmi. Az utolsó km-en megelőztem egy tanítványomat, aki a kiskörön indult, de a végére kissé ellankadt, biztattam, majd ráfordultunk a célegyenesre.

Valami giccsesen szép befutót terveztem hű társammal az oldalamon kecses szaladással, de rémisztő cerberusom meglátva a célkapuban lelkesedő tömeget, meghallva a zenét és a szpíker hangját úgy döntött, inkább derékszögben elsunnyog, úgyhogy a végén úgy vonszoltam át a célvonalon a szurkolók nagy derültségére.

Befutóérem helyett stílusosan befutó mézest kaptunk.
Még ezután megismerkedtem csapatom, a Nyugger Csillámparipák új kabalájával. Bár láttam már életemben pár fejnehéz Toponárt, ennek a jószágnak a testarányai azért kicsit meghökkentettek. Fotózkodtunk, aztán következett a díjátadó.

Mint kiderült, lábadozós kondi ide, vonakodó eb oda, azért csak megnyertem a nagykört, az időt nemtom, mert nem Andris mért. Feltett szándékom volt, hogy kutyával állok dobogóra, ha már végigküszködtem őt a távon, ezt a fotón látható módon tudtam megvalósítani, nem volt eccerű, mert Fülikén meglátszik a töménytelen birkabelsőség meg kacsafartő fogyasztása.

Első kutyás futásom, nagy élmény volt, tanulságként leszűrtem, hogy ha tényleg indulni akarok jövőre HDR-en, akkor oda a jagdot kell vinnem.